Gyermek központú ballagás a kulcsi óvodában
A Kulcsi Százholdas Pagony Óvoda és Bölcsőde a ballagást is gyermekbaráttá alakította. A kicsiknek még a fárasztó formalitásból is, egész gyermek hetet varázsoltak az óvoda pedagógusai.
A hétfői délelőttön az óvoda játszóterén népi mesterségekkel ismerkedhettek a gyermekek. A kreatív udvaron bőrműves, szövő és keramikus mester mutatta meg tudományát a mindenre fogékony csöppségeknek. A kedd is óriási élményt jelentett az ovisoknak, mert Iváncsáról érkezett közös zenélésre, táncolásra és vidámkodásra a tornaterembe az Eleven Színház. A harmadik napon a négy csoport négy felé ment kirándulni. A Róka vár, a Sport pálya, a Nap Háza és Hold Udvara, valamint Solt-Révbérpuszta volt az úti cél, mindenhol családi programok vártak a kicsikre. Szerdán a Rácalmási körzeti megbízott rendőr Friedrich Ferenc és a Kulcs Biztonságáért Polgárőr Egyesület tagjai KRESZ napot tartottak. A kismotorokkal és futóbiciklikkel ügyesen gyakorolták a szabályos és biztonságos közlekedés alapjait.
Pénteken már az iskolába készülő legidősebb ovisok köröl forgott minden. Uzsonnával és tortával ünnepelték meg az együtt töltött időt, dallal búcsúztak a kisebbektől, majd az óvoda udvarán elköszöntek az óvónénik is, és jelképesen átvezettük őket Sanyi bácsihoz, az iskolai tanárbácsihoz- mondta el a Krónikának Rendné Pocsai Izabella, a Kulcsi Százholdas Pagony Óvoda és Bölcsőde intézményvezetője.