Nem vagyok mai gyerek, sokfelé jártam, sokfelé megfordultam, sokféle emberrel beszélgettem, s nemegyszer mondtak nekem ilyet vagy ehhez hasonlókat, hogy „Milyen nehéz manapság kereszténynek lenni”, vagy „Ez a globalizmus ki akarja írtani a kereszténységet”. Olyat is tapasztaltam, hogy templomba járó emberek azt bizonygatták, „Tudja, azért a református vallás mégiscsak jobb, mint a katolikus!”, vagy éppen fordítva hangzott el a mondat. S amikor megkérdeztem: -Miért? A válasz maximum ez volt: -Mert csak! Megint mások azt mondták, „Én is vagyok olyan ember, mint, aki ott van a templomban!”, vagy „Addig én oda be nem teszem a lábam, amíg a haragosom ott ül a templomban!”. És még lehetne sorolni. A „Hegedűs a háztetőn” című darab öreg rabbija, azt mondaná minderre: –Mindenkinek igaza van! Nos, azért ez nem ilyen egyszerű, nagyon leegyszerűsítve, ez az, amit szív nélküli és hit nélküli kereszténységnek nevezhetünk. Ez az, ami nem kell a mai modern embernek! Akár igényli a hit megélését, akár nem.
Keresztény emberként, személy szerint nem tudom és nem is akarom az egyházat megváltoztatni, ám én kicsiny környezetemben, az én kicsiny közösségemben, többedmagammal meg tudom élni, amit az első gyülekezetek még nagyon is tudtak. Hogyan éltek ők? A római birodalom embereit megragadta, hogy ott egy harmadik emberfajta támadt, akiket úgy hívnak, christianusok, azaz keresztények. A pogányokat megragadta az alázatuk. A rómaiak csakis a hatalmasok előtti alázkodást ismerték, nem pedig az olyan alázatot, amelyhez jóság társul, az erő szelídsége és bátorsága. Abban a cinikus korban, amikor már senki semmiben sem hitt, érthetetlen volt a keresztények segítő szeretete. Kémek jelentették a császároknak, „Nem értjük, érthetetlen, még a mi szegényeinket is ápolják, a mi betegeinket is látogatják, a mi gyerekeinket is táplálják. Miért teszik? Nem értjük!” Kik táplálták a nincstelen éhező embereket? A keresztények. Pogány volt? Nem kérdezték. Félsz? Gyere! Éhes vagy? Gyere! Fázol? Gyere! Ez a lelkület volt az, amely megrendítette az emberi szíveket, amit még az analfabéták is eltudtak olvasni. Mit is? A jézusi szelídséget, a jézusi jóságot, a jézusi szeretetet.
Ma már más az élethelyzet és egy-egy közösség szolgálata, ám a lelkület ugyanaz. Vonzani irgalmas szeretettel, együtt örülni s ha kell együtt sírni.
Alig merem feltenni a kérdést, pedig tudom, hogy sok nem vallásos és nem hívő ember is olvassa e sorokat: A kereszténységünk vallás vagy életforma? Jézus Krisztus ugyanis nem vallásalapító volt, Ö életformát hozott: Jöjj, és kövess engem!
Zirka László lelkipásztor
